CAIRN TERRIER TENYÉSZETÜNK TÖRTÉNETEA 2000. év elején egy kiállításon találkoztunk először ezzel, az általunk addig még ismeretlen, ámde nagyon barátságosnak, kedvesnek tűnő fajtával. Könyvekben utánanéztünk, és úgy gondoltuk, hogy egy ilyen játékos, intelligens kutya komolyan érdekelne minket. Egy tenyésztőtől megvásároltuk az akkor már 4 éves kutyust, Linit. Nem csalódtunk a fajtában, egy rendkívül okos, barátságos, hűséges családtagra leltünk. Először nem feltétlenül tenyésztésben gondolkodtunk, de idővel mégis csak úgy döntöttünk, hogy kiállításokra járunk vele, majd pedig tenyésztünk is. Miután ő már megöregedett és nyugdíjba vonult, az utolsó almából származó Catherinával folytatjuk tovább a tenyésztést. 2004-ben, hosszú várakozás után, végre megérkezett hozzánk Németországból egy nagyon szép vörös kis kan, Cairn-Lady’s Keep On Running. Tenyésztőjének örökre hálával tartozunk, hogy eladta nekünk ezt, az első kiállításain már komoly sikereket elérő, csodás kiskutyát. Reméljük, hogy a jövőben is ilyen szép eredményekkel és még szebb utódokkal fog minket megörvendeztetni. |